Lezárták a kecskeméti fiatalkorú bűnöző ügyét

2023. 02. 03., p - 07:55
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vármegyeszékhely nyomozói vádemelést javasolnak a notórius tolvajjal szemben.

Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly augusztus 9-én egy akkor 16 éves fiatalkorút vettek őrizetbe a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai. A vármegyeszékhely rendőreinek nem először akadt dolga a kamasszal, ugyanis számtalanszor azonosították bűncselekmény feltételezett elkövetőjeként. A notórius tolvajjal szemben több eljárást is folytattak. 

Ez esetben hat bűncselekmény miatt vonták felelősségre. Két étterembe is betört, azonban üres kézzel kellett távoznia: egyszer a riasztó zavarta meg, máskor pedig a kassza feltörésével gyűlt meg a baja. Emellett gyermekbiciklit lovasított meg egy lépcsőházból, de olyan is előfordult, amikor áldozata könnyelműségét használta ki, és nyitva felejtett házból vagy kocsiból tett szert tucatnyi holmira. Máskor a sértett kapta rajta, amint próbálta ellopni a kétkerekűjét, ezért onnan is sietősen távozott.  

A kecskeméti nyomozók kihallgatták a lopások miatt a fiatal tolvajt, aki elismerte a bűncselekmények elkövetését. A napokban befejezték az ügy vizsgálatát, az iratokat pedig vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.