Bűnügyek

Elfogva!

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A korábban közzétett felhívásainknak köszönhetően sikerült azonosítani a bonyhádi szeméremsértő férfit.

Őrizetben a gépkocsifeltörő

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenegy gépkocsiból vitt el értékeket az a 49 éves szombathelyi férfi, aki olyan járművekre „vadászott”, ahol az értékeket látható helyen tárolták a sértettek.

Lezárt akta: Büntetőjogi kategóriájú érdekvédelem

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ráckevei nyomozók befejezték annak a helyi bandának az ügyét, akik bozótvágóval, csövekkel, gumilövedékes fegyverekkel felszerelkezve torolták meg családi sérelmeiket Kiskunlacházán. Haragosukat és annak ismerőseit megfenyegették, megtámadták, egyik áldozatukra rá is lőttek – a gyanú szerint.

Huszonnégy óra alatt két elfogás

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentesi rendőrök huszonnégy óra alatt elfogtak két kábítószer-kereskedőt és több fogyasztót is.

Csaknem nyolc év bujkálás után rács mögött

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A paksi rendőrök hazahozatták Angliából, és őrizetbe vették azt a pécsi nőt, aki még 2015-ben csaknem négy tucat embert vert át hitelügyintézés ígéretével.

Bővítették a lajstromot

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai nyomozók is meggyanúsították azt a 35 éves férfit, akit egy hete az érdi rendőrök fogtak el, miután kirabolt egy idős asszonyt. Legfrissebb ügyei: két betörés és két autólopás a Tápióságban.

Vittek mindent, amit csak találtak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök elfogtak egy párost, akik a gyanú szerint sorozatjelleggel loptak Budapesten.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.