Kutatás egy budapesti ingatlanban

2023. 02. 17., p - 10:29
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A KR NNI gyermekpornográfia miatt nyomoz.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) büntetőeljárás indult ismeretlen tettes ellen a Btk. 204.§ (1) bekezdés a) pontjába ütköző gyermekpornográfia bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Az ügyben a KR NNI feljelentés alapján rendelt el nyomozást, melynek keretében a mai napon kutatást hajtott végre egy 39 éves budapesti lakosnál. Ennek során a nyomozók lefoglaltak számítástechnikai és informatikai eszközöket, valamint számos adathordozót.

 

A nyomozás érdekére tekintettel az ügyről egyelőre bővebben nem tudunk kommunikálni, azonban a nagy médiaérdeklődés okán az eljárásról a későbbiekben még tájékoztatást fogunk adni. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.