Bűnügyek

Út szélén hagyva

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közterületi állomány és a tevékenység-irányítási központ összehangolt munkájának köszönhetően fogtak el két embercsempészt Salgótarjánban.

Rendőrkézen a betörő

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szegedi fiatal két lakásba is betört. A városi rendőrök hamar elfogták.

Egy 15 éves lány és egy 20 éves fiú őrizetben

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök kifosztásokkal és lopással gyanúsítanak két győri fiatalt, akik idősebb női sértetteknek a táskájukat és egy fiatalember pénztárcáját tulajdonították el.

Megvannak

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az monori rendőrök elfogták a csapatot, akik a város különböző részein randalíroztak. A gyanú szerint, ami csak szembe jött velük, rongálták, kitépték, felgyújtották.

Kifosztás miatt kell felelnie

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök egy órán belül elfogták azt a 22 éves fiatalt, aki a gyanú szerint kifosztott egy 66 éves férfit.

Lezárt ügy: tiltott módszerrel fogták ki a pontyokat

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a férfiak közel másfél mázsa halat loptak el egy hortobágyi tóból. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Nem állt meg, a rendőrök elfogták

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Embercsempészéssel gyanúsítható férfit vett őrizetbe a rendőrség Békés vármegyében. A litván állampolgár kisteherautóval 37 határsértőt szállított. Menekülni próbált, de nem jutott messzire, őrizetbe került.

Nem emlékezett a tettére

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tettes egy lépcsőház ablakát betörte, majd egy személyautó szélvédőjét megrongálta. A tatabányai rendőrök kihallgatták a garázda férfit.

Egyenesen a fogdára

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Főnöke autóját elkötve ment italt venni egy 51 éves férfi Kőröshegyen.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.