Lezárt ügy: tiltott módszerrel fogták ki a pontyokat

2023. 03. 10., p - 09:48
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a férfiak közel másfél mázsa halat loptak el egy hortobágyi tóból. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség és orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást három kunmadarasi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2022. november 27-én este egy hortobágyi tóból elloptak közel másfél mázsa halat. Míg egyikük a sofőr szerepét töltötte be, a másik két férfi tiltott módszerrel, úgynevezett gereblyézéssel kifogta a pontyokat, amiket zsákba raktak. Úton hazafelé a rendőrök igazoltatták őket, majd az autó átvizsgálásakor megtalálták az ellopott halakat. A három férfit gyanúsítottként kihallgatták, amely során beismerő vallomást tettek.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.