Bűnügyek

Vádemelési javaslat embercsempészés bűntette miatt

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, egy litván állampolgár ellen indított büntetőeljárást fejezték be a Vas vármegyei nyomozók.

Lopás miatt felelhet

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Alvó személy telefonját vette el a tettes, akivel szemben az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Gátlástalan telefontolvaj

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogtak egy férfit, aki magát biztonsági őrnek kiadva lopott mobiltelefonokat gyermekkorú áldozataitól.

Lezárt ügyek: Hat ittas sofőrrel szemben zárult le az eljárás

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket hat, ittas járművezetővel szemben folytatott, közülük egy sofőr balesetet is okozott.

Két móri család összetűzése nyolc gyanúsítotti kihallgatást eredményezett

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárásban tíz napon belül nyolc személyt fogtak el a nyomozók. Közülük két férfi letartóztatását a bíróság elrendelte, ketten bűnügyi felügyelet alatt várják ügyük folytatását.

Lezárt ügyek: Dobozban hagyott kiskutyák

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy állatkínzással meggyanúsított férfivel szemben folytatott.

80 kilométer margójára

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két gyalogos férfi megunta a sétálást, ezért a legközelebbi udvarból eltulajdonítottak egy járművet, hogy azzal elutazzanak egyikőjük ismerőséhez Kiskunmajsára. Több mint 80 kilométert autóztak, majd a lerobbant jármű mellett fogták meg őket a rendőrök.

Lezárt ügy: Tetten ért rabló

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 24 éves férfi épp a nyílt utcán fenyegetett két fiatalt, amikor odaléptek hozzá az egyenruhások. A nyomozók alig két hét alatt befejezték az ügy vizsgálatát.

Saját gyermekét veszélyeztette

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ittasan vezetett, majd autójában ötéves gyermekével a villamossíneket elválasztó padkára hajtott egy nő Zuglóban. Senki sem sérült meg, az anya ellen kiskorú veszélyezetetése miatt is eljárás indult.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége az ötéves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 33 éves férfit, aki testvérének iratait felhasználva rejtőzködött Magyarországon.

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.