Gátlástalan telefontolvaj

2023. 04. 14., p - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogtak egy férfit, aki magát biztonsági őrnek kiadva lopott mobiltelefonokat gyermekkorú áldozataitól.

Egy VI. kerületi aluljáróban szólította le áldozatát egy 46 éves férfi 2023. április 7-én délelőtt. A 13 éves fiúval – magát biztonsági őrnek kiadva – közölte, hogy három idegen követi, akiktől meg akarja védeni. A gyermek mobiltelefonjával a testvérét tárcsázta, mire a férfi a készüléket kivette a kezéből. Azt színlelte, hogy a sértett testvérével beszél, majd a helyszínről a telefonnal együtt elfutott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Zseblopási Alosztály civil ruhás nyomozói akkor már pár perce figyelték a gyanús férfit, akit így menekülése közben gyorsan elfogtak, majd előállították a VI. Kerületi Rendőrkapitányságra.

A nyomozás adatai szerint a 46 éves Zs. József azon a héten két további alkalommal is úgy vette el 13-14 éves gyerekek mobiltelefonjait egy bevásárlóközpontban, hogy biztonsági őrnek adta ki magát.

A terézvárosi nyomozók Zs. Józsefet kétrendbeli lopás bűntett, valamint kétrendeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!