Szabadnapos rendőr segített elfogni a tolvajt

2017. 08. 11., p - 09:38
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azonnal elfogták azt a tolvajt Sátoraljaújhelyen, aki egy 44 éves asszony nyakából kitépte arany nyakláncát az utcán.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást A. Roland 19 éves helyi lakossal szemben.

A gyanúsított 2017. augusztus 9-én 10 óra 45 perckor Sátoraljaújhelyen egy sétáló nő nyakából kitépte arany nyakláncát, majd elmenekült. A kétségbeesett asszony barátnőjével a tolvaj után szaladt, majd kiabálva segítséget kértek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Sátoraljaújhelyi Közös Kapcsolattartási Szolgálati Helyének vezetője szabadnapján éppen arra motorozott és a két nő segítségére sietett. A rendőr azonnal a férfi után ment, miközben telefonon értesítette helyi munkatársait, akik segítségével elfogták az ékszer-tolvajt. A. Roland menekülés közben elejtette a nyakláncot, amit a rendőrök megtaláltak és visszaadtak jogos tulajdonosának.

A gyanúsított kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését, továbbá beismerő vallomást tett egy pár nappal korábban elkövetett kerékpár lopás vonatkozásában is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.