Rendőrkézen a rabló

2017. 09. 21., cs - 16:10
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Perceken belül elfogták a rendőrök azt a nőt, aki egy miskolci templom közelében rabolt ki egy 56 éves nőt.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság L. Judit 55 éves miskolci lakossal szemben.

A gyanúsított 2017. szeptember 20-án 13 óra körül az egyik miskolci templomban, egy - ott tartózkodó - felsődobszai nő táskájából pénzt, valamint egy mobiltelefont tulajdonított el. Ahogy a sértett ezt észlelte az elkövető után indult, hogy visszaszerezze értékeit. Ekkor az elkövető egy alkalommal megütötte, majd elszaladt a helyszínről a zsákmánnyal.

A bejelentést követően a járőrök azonnal a helyszínre siettek és perceken belül elfogták a rablót, akit a rendőrkapitányságra előállítottak. Az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte, továbbá az ellopott értékek is előkerültek.

A Miskolci Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett nővel szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.