Öt autóval is próbálkozott a gépkocsikat feltörő férfi

2017. 12. 11., h - 14:59
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki öt autót is feltört Miskolcon.

Lopás vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság G. Zsolt 20 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított 2017. december 8-án, 19 óra után Miskolcon, a Kiss Tábornok úton és a Lányi Ernő úton összesen öt parkoló autót tört fel. A járműveket megpróbálta beindítani, egyiknél sem sikerült, így két autóból kitépte a magnót, de akadt olyan kocsi is, amiből semmit sem vitt el.

A bejelentést követően a nyomozók rövid idő alatt azonosították, elfogták majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki hasonló módszerrel november 26-án már elkötött egy autót, amit jogtalanul használt.

 

A Miskolci Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett férfival szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.