Őrizetben a Kesznyéten környéki dílerek

2017. 07. 25., k - 13:49
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eddig öt főt hallgattak ki a rendőrök gyanúsítottként, akik a megalapozott gyanú szerint kábítószert állítottak elő és adtak el a helyi fiataloknak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két nővel és három férfival szemben.

A sajóhídvégi és kesznyéteni gyanúsítottak 2017. július 24-én történt elfogásukat megelőzően Tiszaújváros vonzáskörzetében több személy részére értékesítettek bűnszövetségben új pszichoaktív anyagot. 

A rendőrök az öt gyanúsított közül egy nőt és két férfit bűnügyi őrizetbe vettek és előterjesztéssel élnek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Az ügyben további gyanúsítotti kihallgatások várhatók.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.