Lezárt ügyek: Követ dobtak az autókra

2018. 01. 04., cs - 14:36
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a két fiatalkorú emődi lánnyal szemben, akik követ dobtak az M30-as autópályán közlekedő autókra.

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság két fiatalkorú lánnyal szemben. A gyanúsítottak 2017. június 30-án, az M30-as autópálya emődi felüljárójáról követ dobtak, ejtettek az arra haladó autókra. Egy Budapestről Miskolcra, a külső sávban, 80 kilométeres sebességgel haladó tehergépkocsi szélvédőjét be is törte egy ledobott kő. Az eset során személyi sérülés nem történt.

A bejelentést követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Emődi Autópálya Alosztályának munkatársai a helyszínen azonosították, majd elfogták azt a két lányt, akik a felüljáróról követ dobtak az autókra. A 16 és 14 éves emődi lányok többek között elmondták, hogy szórakozásból ejtették le az útra a kavicsokat.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben indított nyomozást a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.