Lezárt ügyek: „Gödrébe esett” az árokásó

2017. 10. 11., sze - 12:35
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a mezőkövesdi férfival szemben, aki különböző szolgáltatók munkatársainak adta ki magát, majd pénzt csalt ki a sértettektől.

Üzletszerűen elkövetett csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság B. Dezső 57 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított 2017. első két hónapjában négy alkalommal különböző víz- és áramszolgáltató munkatársainak adta ki magát és díjfizetés címén több tízezer forintot csalt ki gyanútlan áldozataitól.

 

Előfordult olyan eset is, amikor az egyik érintett felismerte a férfit. A mezőkövesdi nőnek már az is figyelemfelkeltő volt, hogy nem a szolgáltató megszokott munkatársa jött, továbbá a kért 19 000 forint is gyanús volt, hiszen ő ennél nagyságrendekkel kevesebbet fizet. Harmadsorban a férfit felismerte, mivel korábban különböző földmunkát, árkot ásott a háza előtt, így a pénz kifizetését megtagadta.

 

Az ügyben indított nyomozást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.