Előzetesben a szikszói rablók

2018. 01. 31., sze - 14:22
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit és fiatalkorú társát, akik a megalapozott gyanú szerint kiraboltak egy idős nőt szikszói otthonában.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Encsi Rendőrkapitányság Szikszói Rendőrőrse egy 32 éves helyi lakossal és 17 éves fiatalkorú társával szemben. Az eljárás adatai szerint 2017. szeptember 26-án 9 óra körül egy idős, 86 éves nőt szikszói házában megtámadtak, majd a megriadt sértett füléből kitépték a fülbevalókat.

A gyanúsítottak pár nappal később újra megjelentek a helyszínen, ahol a sértett fia éppen a kertben dolgozott. A férfival közölték, tudják azt, hogy ki árulja a fülbevalókat, de az információért cserébe pénzt kérnek. A rendőrség említésére azonban az ajánlattevők elsiettek.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit és társát. A Szikszói Rendőrőrs a gyanúsítottakat bűnügyi őrizetbe vette, majd őket a bíróság 2018. január 31-én előzetes letartóztatásba helyezte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.