Elhagyta a tiltott szert

2016. 06. 01., sze - 09:28
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drog lapult a tatai férfi táskájában.

A Tatabányai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 40 éves tatai lakos ellen.

Egy helyi nő jelent meg 2016. május 31-én 18 órakor a rendőrkapitányságon, hogy leadjon egy talált tárgyat. Elmondása alapján egy előtte haladó személygépkocsi tetejéről esett az úttestre egy táska. A bejelentő figyelmeztető jelzéseit a sofőr figyelmen kívül hagyta, így azt tulajdonosának nem tudta visszaadni.

A rendőrök a talált tárgyat átvették és a tartalmát átvizsgálták. A táskából iratokon kívül, átlátszó zacskóban, fehér színű kábítószergyanús anyaggal szennyezett, továbbá két darab műanyag fecskendőt, benne fehér kristályos kábítószergyanús anyagmaradványt foglaltak le.

A nyomozók a bűnjelek tulajdonosát értesítették, aki a kapitányságon fél órán belül megjelent. Vele szemben kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, aminek eredménye pozitív lett.

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerte, hogy a tiltott szert magának vásárolta és abból fogyasztott.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.