Telefonos csalók Hajdú-Bihar megyében
Kérjük, ne dőljenek be a nyereménynek!
Kérjük, ne dőljenek be a nyereménynek!
A népszerű vagyonmegelőzési programsorozat ismét szolnoki állomására érkezett.
Már több ezer kerékpár került be a nyilvántartási rendszerbe, amely nagyban elősegíti az ellopott kerékpárok felderítését, megtalálását.
"Küldetés" gyerekeknek.
„Gondtalanul az iskolában” címmel bűnmegelőzési előadást tartott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési osztálya az Újvárosi Fejlesztési Irodával közösen.
A Jász-Nagykun Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsokkal szolgál az iskolakezdéshez.
Három információs ponton várják szeptemberben az érdeklődőket a szakemberek.
A 2016/2017. tanévben is folytatódnak a rendőrség bűn- és balesetmegelőzési programjai Győr-Moson-Sopron megye óvodáiban és általános iskoláiban.
A Tolna megyei rendőrök sajtótájékoztatón ismertették a helyi bűn- és balesetmegelőzési programokat
Tizenharmadik alkalommal segítették középiskolás diákok a rendőrség munkáját a nyári turisztikai szezonban a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Keszthelyi Rendőrkapitányság szakmai vezetésével.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A határátkelőhelyeken az átléptetés ki- és belépő irányba egyaránt zavartalan és folyamatos.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A leállás a ki- és belépő irányú forgalmat egyaránt érinti.
A helyszínelés még tart, de két sávon már járható az autópálya Tárnok közelében.
Megállt a forgalom a 20-as kilóméterszelvénynél a fővárosból kifelé vezető oldalon.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.
Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.
Nem újdonság, de sokan nem ismerik azt a megtévesztési módszert, amellyel a csalók áldozatukat kihasználva egy úgynevezett „ugrószámlát” nyittatnak velük.
Az elmúlt hét eseményei röviden.