A megelőzésre hívják fel a lakóközösség figyelmét
„Társasházban biztonságban” címmel bűnmegelőzési és vagyonvédelmi program indult Szolnokon.
„Társasházban biztonságban” címmel bűnmegelőzési és vagyonvédelmi program indult Szolnokon.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tanácsokkal szolgál a kerékpár-tulajdonosoknak.
A korábbi évek hagyományát folytatva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya idén is indított kurzusokat az SZTE hallgatói számára. Ebben a félévben több mint százan vehetnek részt a képzésen.
Zala megyében is egyre nagyobb érdeklődés mellett zajlik a kétkerekű járművek regisztrációja.
A Debreceni Rendőrkapitányság két körzeti megbízottja és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője tartott közös előadást a Debreceni Nyugdíjas Szövetség körzeti rendezvényén.
Immár a Nyírbogáti Gyermekvédelmi Központ is részt vesz „A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!” elnevezésű bűnmegelőzési programban.
Diósviszlón a roma napi rendezvényen vettek részt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai.
Figyelem! Az utóbbi időben újabb személyek váltak a telefonos csalások áldozatává!
Az ország egyik legnagyobb gasztronómiai eseményét rendezték meg szeptember 8-11. között Szolnokon, amelyen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya is képviseltette magát.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya Bulis Biztonság 2016/2017. tanév címmel bűnmegelőzési pályázatot hirdet alsó és felső tagozatos, valamint középiskolás tanulók részére.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A határátkelőhelyeken az átléptetés ki- és belépő irányba egyaránt zavartalan és folyamatos.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A leállás a ki- és belépő irányú forgalmat egyaránt érinti.
A helyszínelés még tart, de két sávon már járható az autópálya Tárnok közelében.
Megállt a forgalom a 20-as kilóméterszelvénynél a fővárosból kifelé vezető oldalon.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.
Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.
Nem újdonság, de sokan nem ismerik azt a megtévesztési módszert, amellyel a csalók áldozatukat kihasználva egy úgynevezett „ugrószámlát” nyittatnak velük.
Az elmúlt hét eseményei röviden.