„Tourist Police” szolgálat a Strandfürdőben

2014. 07. 01., k - 15:33
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén július első napján immár kilencedik alkalommal nyílt meg a Harkányi Strandfürdőben a Tourist Police pavilon.

A strand főutcáján elhelyezett pavilonban augusztus 31-ig dolgoznak idegen nyelveket is remekül beszélő fiatalok, akiknek munkáját – a kialakult gyakorlat szerint - a Siklósi Rendőrkapitányság kerékpáros járőrei segítik. A program sikere vitathatatlan, hiszen amellett, hogy az elmúlt években a fürdőben látványosan csökkent a strandi lopások száma, számos bűncselekmény felderítésében nyújtottak segítséget a rendőröknek a pavilonban dolgozó fiatalok.

 

A Siklósi Többcélú Kistérségi Társulás és a Siklósi Rendőrkapitányság közös pályázatának köszönhetően 2006-évben indult program finanszírozását idén a Harkányi Turisztikai Egyesület vállalta magára, ezért az ott dolgozó főiskolás diákok a bűnmegelőzési propaganda mellett a helyi turisztikai egyesület rendezvényeit is népszerűsítik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.