Tandem bűnmegelőzés

2014. 03. 10., h - 12:48
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozója rendszeresen tart bűnmegelőzési előadásokat az illetékességi területükhöz tartozó települések iskoláiban. Legutóbb például offline az online veszélyeiről.

Az edelényi Szent Miklós Görög Katolikus Általános iskolában 2014. március 10-én tartott úgynevezett "tandem" előadást Szabó Péter r. törzsőrmester iskolarendőr és Mezei Márk 7. b osztályos tanuló az internet veszélyeiről.

 

Az előadók felhívták a figyelmet a közösségi portálokon belül az álprofilok behálózási technikáira és annak elkerülésére adtak tanácsot, továbbá kérték a diákokat, hogy személyes adataikat, lakcímüket, elérhetőségüket ne közöljék. Ismeretlen profilokat ne jelöljenek vissza ugyanis üzenő falaikra feltöltött adataikat, közléseiket így illetéktelenek is olvashatják.

 

A rendőr törzsőrmester és diák segítője felhívta a fiatalok figyelmét arra is, hogy a közösségi portálokon gyakran változtassák jelszavaikat. Lehetőség szerint személyes adataikat, iskolájuk nevét, egyéb elérhetőségüket ne tegyék közzé adatlapjukon, valamint "túl személyes" fényképeket se töltsenek föl.

 

A bemutató előadáson 23 diák érdeklődéssel és aktív figyelemmel hallgatta a bűnmegelőzési információkat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.