„Szakiskolai drogprevenció”

2013. 11. 27., sze - 15:58
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mohácsi Rendőrkapitányság a szakiskolai kábítószer fogyasztás megelőzése érdekében két napos bűnmegelőzési előadássorozatot tartott novemberben Mohács és Bóly városában.

A figyelemfelhívó rendezvény célja azoknak a fiataloknak a felvilágosítása, akik nem ritkán családi környezetük, közvetlen társadalmi élményeik, mintakeresésük, mentális képességük vagy rosszul értelmezett lázadásuk következményeként válnak áldozatokká.

2013. november 25-én a mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola, majd 2013. november 27-én a bólyi Montenuovo Nándor Szakiskola diákjai számára tartottak előadást.

A szakiskolások elsőként Dr. Angyal Miklós rendőrorvos alezredes, igazságügyi orvos szakértő (Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet) „Út a más világba” című előadását hallgathatták meg a drogfogyasztás veszélyeiről, majd Erős Rita a Baranya Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat pártfogó felügyelője osztotta meg tapasztalatait a „Fiatalkorú elkövetők ügyeiben lebonyolított közvetítői eljárásokról”.       

A két napos rendezvényen közel 300 fő szakiskolás vett részt.

 

 

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.