„Strandrendőrség” Szigetváron

2014. 06. 18., sze - 08:30
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szigetvári Rendőrkapitányságon az előző évek hagyományaihoz híven az idei turisztikai idényben is elindul a „Strandrendőrség” elnevezésű projekt.

A közbiztonsági és bűnmegelőzési program a városba érkező turisták és a Gyógyfürdőben pihenő és strandoló vendégek biztonságának növelése céljából jött létre, amelyet az idei nyáron hetedik alkalommal indítanak útjára.

 

A kerékpáros strandrendőrök, akik június és július hónapokban péntek, szombat és vasárnapi napokon látják el ezt a szolgálatot, most is a körzeti megbízotti állományból kerülnek ki.  Útirányuk érinti a Szigetvári Várat és a hozzá tartozó vársétányt, a Campinget és a Csónakázótavat, valamint a belvárost és a parkolókat. A strandrendőrök a Gyógyfürdő területén úgynevezett szolgálati pavilonban vannak jelen, ahol szórólapok formájában bűnmegelőzési tanácsokkal is szolgálnak.

 

Az ide látogató turisták örömmel fogadják és megnyugvással veszik tudomásul, hogy amíg ők a jól megérdemelt szabadságukat töltik értékeikre akkor is vigyáznak, azonban ezúton is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a parkolóban álló gépkocsiban értéket jól látható helyen ne tároljanak, a fürdő területére nagyobb összegű készpénzt, ékszereket nem vigyenek magukkal. Az értékeiket mindig a fürdőzéshez használt medencéhez lehető legközelebb - ahonnan még szemmel tudják tartani - pakolják le. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.