Speciális képzés Békéscsabán

2014. 03. 28., p - 08:29
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fogyatékkal élő bántalmazott gyermekek kihallgatásához kaptak szakmai segítséget az ÉFOÉSZ trénereitől Békés megyében a bűnügyi területen dolgozó rendőrök.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szervezésében, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége közreműködésével 2014. március 25-én egésznapos szakmai képzésnek adott helyszínt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Megelőzési Tanácsadói Irodája.

A különleges szakmai programon a rendőrkapitányságok és a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi állományából olyan rendőrök vettek részt, akik munkájuk során rendszeresen találkoznak bántalmazott gyermekekkel. A szakemberek olyan módszereket, kommunikációs formákat és technikákat sajátíthattak el, melyeket munkájukban hatékonyan tudnak majd alkalmazni.

 

A civil szervezet trénerei mellett értelmi fogyatékkal élő segítő személy is közreműködött a képzésben. Így az elméleti áttekintés után a résztevők realisztikus szituációs helyzetekben és gyakorlatokon keresztül, közvetlenül is gyakorolni tudták a tréningen tanultakat. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.