Rendvédelmi tábor Szatmárcsekén

2014. 06. 28., szo - 08:27
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyaralás és rendőrszakma.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Kölcsei Határrendészeti Kirendeltségének szervezésében 33 gyerek élvezhette a Szatmárcsekén rendezett egyhetes rendvédelmi tábort. A Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány támogatásával megvalósult táborban 2014. június 21-28. között rendőrségi dolgozók gyerekei nyaralhattak és gyarapíthatták szórakozva ismereteiket rendvédelmi, illetve baleset- és bűnmegelőzési területen.

A szünidejüket töltő diákokat tartalmas programok várták - strandoltak, kenuztak, megismerkedtek a térség természeti szépségeivel és kulturális emlékeivel. Voltak kifejezetten rendvédelmi programok is, így a gyerekek kipróbálhattak rendőrségi motorcsónakot, szerveztek nekik közlekedésbiztonsági versenyt, meghallgattak és megvitattak egy előadást az interneten előforduló veszélyekről, valamint egy látványos intézkedéstaktikai bemutatót követően megismerkedhettek a Jonatán csoporttal, vagyis a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztályával és az általuk használt eszközökkel is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.