Programzáró Bakonybélben

2014. 05. 27., k - 15:26
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Polgárőröknek, prevenciós szakembereknek és idős kortárssegítőknek szervezett kétnapos programzáró konferenciát a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bakonybélben.

Az áldozatvédelem területén tenni tudó önkéntes szervezetek, civil szerveződések és egyesületek tagjai részére tartották meg 2014. május 26-án és 27-én Bakonybélben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság által koordinált, „Az áldozattá válás megelőzését és az áldozatsegítést szolgáló Veszprém megyei komplex rendszer működtetése a társadalmi kohézió erősítésével” című, TÁMOP-5.6.1.C-11/2-2011-0008 pályázat utánkövető és tapasztalatösszegző konferenciát.

A rendezvényt a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója, főkapitány-helyettese, dr. Kővári Zoltán rendőr alezredes nyitotta meg. Beszédében megköszönte a közreműködő szervezetek tagjainak részvételét a pályázat megvalósításában.

Ezt követően Futtató Norbert rendőr alezredes és Orsós Károly rendőr őrnagy számolt be a pályázat eddigi szakmai tevékenységéről, illetve az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésének tapasztalatairól.

Egy rövid konzultációt után Szilágyi Erzsébet nyugalmazott rendőr alezredes, a Veszprém Megyei BM Nyugdíjas Klub elnöke és Forsthoffer Erzsébet tartott előadást a kortárssegítő programról valamint az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésének tapasztalatairól - az idősgondozással foglalkozó szakember szemszögéből.

A rendezvény második napján dr. Perger Orsolya a Veszprém Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának igazgatója számolt be a pályázat eredményeiről és tapasztalatiról. Őt Korponai László, a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetségének elnökhelyettese követte, aki a polgárőrség áldozatvédelmi tevékenységéről tájékoztatta a jelenlévőket.

Végül Péter Katalin rendőr alezredes, VMRFK Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa az interneten és a más médiumok igénybevételével elkövethető bűncselekményekről és azok megelőzési lehetőségeiről tartott előadást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.