POLICE ROADSHOW

2014. 03. 25., k - 08:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy Budapest X. kerületi Szakközépiskolában vehetnek részt a diákok a Police Roadshow-n 2014. március 25-én.

A bűnelkövetők és a bűnelkövetés szempontjából veszélyeztetett gyermekek és fiatalok segítése a célja annak a TÁMOP pályázatnak, amelynek megvalósítása érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Szociális Forrásközpont, valamint Budapest Főváros Kormányhivatalának munkatársai működnek együtt.

 

A pályázat a „Képzett ifjúság – Büntetlen felnőttek” címet viseli és az elnevezéséhez híven, számos olyan elemet tartalmaz, amely a téma aktuális információinak átadását célozza meg a diákok részére. Az ismeretek átadásának egyik alternatív formája valósul meg az úgynevezett Police Roadshow- kon, amelyet tíz fővárosi iskolában nézhetnek meg a fiatalok.

 

A látványos bemutatókról többek között a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Magyar Vöröskereszt Alapítvány, a Kormányhivatal Pártfogói Szolgálatának munkatársai, valamint a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége gondoskodnak.

 

Az előadásokon a diákok nem csak az egyes cselekmények következményeit ismerhetik meg, hanem azt is, hogyan kerülhetik el ezeket, illetve mit tehetnek, ha mégis bajba jutottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.