Police Café a Zsolnay Kulturális Negyedben

2014. 06. 02., h - 16:04
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pécs belvárosának biztonságáról egyeztettek a szakemberek.

Elsőként a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as épülete adott otthont 2014. június 2-án „A biztonságosabb Pécsért” elnevezésű projekt egyik fő rendezvénysorozatának, a Police Cafénak, melyet Korontos Zoltán r. ezredes Pécs város rendőrkapitánya nyitott meg.

 

A rendezvényen jelen voltak mindazon közigazgatási és társadalmi szervezet képviselői, akik tevőlegesen is hozzájárulnak Pécs város közbiztonságához. A négynapos rendezvénysorozat első napján Pécs belváros közbiztonságát érintő kérdésekről volt szó. Ilyen például a kiszolgáltatott helyzetben lévő, hajléktalan személyek, a koldusok jelenléte a belvárosban és az ezzel kapcsolatos hatósági fellépések módszerei. Szóba kerültek a szórakozóhelyekhez kapcsolódó jellemző jogsértések, például a garázdaságok, rongálások, azok számszaki alakulása és a visszaszorításuk lehetőségei, valamint az ezzel szorosan összefüggő térfigyelő kamerák működésének optimalizálása. Megbeszélés tárgya volt a belváros közlekedési helyzete, infrastruktúrája, úthálózatának szerkezete és állapota, valamint a fizetős parkolóhelyek és a behajtási engedélyekhez kötött területek, melyek a város egész lakosságát érintő fontos tényezők.

 

Az említett témaköröket maguk a résztvevők vetették fel. Valamennyi kiemelt jelentőségű, egyenként és összességében meghatározzák Pécs város közrendjét, közbiztonságát. A szakemberek a felvázolt és megvitatott kérdéskörökben az elkövetkező időszakban fokozott figyelemmel és súlyozottan fogják a hatáskörükbe tartozó intézkedéseket megtenni.

A rendezvény eredményeképpen a jelenlévők az együttműködés gyakorlatiasabb kiterjesztését és a felmerült problémák operatívabb megoldását remélik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.