Odafigyeléssel megelőzhető

2015. 07. 22., sze - 10:42
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyitva felejtett gépkocsiból tulajdonította el az ismeretlen tettes a sértett okmányait.

Elfelejtette bezárni személygépkocsija ajtaját egy tatai asszony, amelyből másnap reggelre eltulajdonították kézitáskáját. A sértett 2015. július 20-án délután parkolta le otthona előtt az autót és annak papírjait, valamint saját és férje vezetői engedélyét a kesztyűtartóba tette. Másnap hajnalban kocsiajtó-csapódásra ébredt, ekkor szembesült feledékenységével és az ebből adódó veszteséggel. A Tatai Rendőrkapitányság az asszony feljelentése alapján büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen.

 

A hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott elővigyázatosságra kéri az állampolgárokat. A leparkolt gépkocsikat minden esetben zárják be, akkor is, ha csak néhány percre távolodnak el tőle! Ne hagyjanak mások számára értékes tárgyakat a gépkocsiban! Az indító kulcsot tartsák maguknál, hogy azt ne tudja illetéktelen megszerezni. Amennyiben lehetőség van rá, parkoljanak őrzött parkolóban. Az esti órákban olyan helyet válasszanak autójuk tárolására, ahol jó a közvilágítás, a parkolóhely belátható és forgalmas. Mielőtt elindulnak a járművel, győződjenek meg arról, hogy a kocsi zárszerkezete és az ablakok érintetlenek, mert az azokon látható sérülések feltörésre, vagy annak kísérletére utalhatnak. A jármű ajtaját, az ablakokat, és a napfénytetőt mindig zárják le, mielőtt az autót elhagyják, még akkor is, ha rövid időre távoznak.

 

Komárom-Esztergom megyében a rendőrök járőrszolgálatuk ellátása közben fokozott figyelmet fordítanak a gépjármű-feltörések és lopások megelőzésére. Emellett nyáron a megyében szolgálatot teljesítő diákrendőrök is erre hívják fel a lakosság, a megyébe érkező turisták figyelmét. A student police-ok Tatabánya, Tata, Komárom, Esztergom és Dorog településeken ellenőrzik visszatérően a turisztikailag frekventált helyeket, a forgalmas bevásárlóközpontokat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.