Névre szóló bűnmegelőzési tanácsadás Ózdon

2013. 12. 16., h - 15:03
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idős emberek otthonában adott ismét bűnmegelőzési tanácsokat az Ózdi Rendőrkapitányság vezetője, a város önkormányzati képviselője, valamint a helyi közterület-felügyelet vezetője.

Az Ózdi Rendőrkapitányság több éve tart bűnmegelőzési előadásokat a településeken élő időskorúak részére. Ugyanakkor az a tapasztalat, hogy ezeken a rendezvényeken, amelyek rendszerint kultúrházakban, illetve a helyi önkormányzatoknál történnek, pont azok nem tudnak részt venni, akik fizikai, mentális állapotuknál fogva talán legjobban ki vannak szolgáltatva a bűncselekmények, szabálysértések elkövetőinek. Ezért a rendőrség szakemberei a társszervek munkatársaival az otthonukban keresik fel az érintett szépkorúakat.

 

Dr. Varga László r. alezredes, az Ózdi Rendőrkapitányság vezetője már nem először látogatott el idősek otthonába, akiknek személyre szabott bűnmegelőzési tanácsokat adott. A rendőrkapitány ezúttal dr. Koósné Dargai Rita önkormányzati képviselővel és Fodor Gáborral, az ózdi közterület-felügyelet vezetőjével, valamint Stadler Mihály r. alezredessel  két újtelepi idős asszonyt keresett fel.

 

Az úgymond névre szóló bűnmegelőzési tanácsadást a haszonnal forgatható rendőrségi kiadványok és az apróbb ajándékok tették teljessé.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.