Közös szolgálatok Győr-Moson-Sopron megyében

2015. 10. 29., cs - 11:44
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök és a polgárőrök fokozott jelenléttel biztosítják a megemlékezés nyugalmát.

Közeleg a Mindenszentek ünnepe és a Halottak napja, ilyenkor sokan emlékezünk azon szeretteinkre, akik már nem lehetnek velünk. Ebben az időszakban a rendőrség - a polgárőrséggel együttműködve - kiemelt figyelmet fordít a megnövekedő forgalom kezelésére, a balesetek és bűncselekmények megelőzésére, továbbá a temetők és környékük közrendjének és közbiztonságának fenntartására.

A megemlékezés zavartalansága érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy a temetők környékén gépjárműveikkel lehetőség szerint kivilágított, jól látható helyen parkoljanak. Autóikban ne hagyjanak értékeket és csak a legszükségesebb dolgaikat vigyék magukkal, de azokat rövid időre se hagyják őrizetlenül a sírnál. A tömegközlekedést választóknak különösen figyelniük kell értékeikre az utazók közé vegyülő zsebtolvajok miatt!

A közlekedés biztonsága érdekében lakott területen kívül és belül egyaránt fokozott figyelemmel legyenek a gyalogosokra és a kerékpárosokra. A nagyobb forgalomból adódó esetleges forgalomlassulások és torlódások esetén legyenek türelmesek és már előre számítsanak hosszabb utazási időre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.