Idősek Világnapja: kiállítás és tanácsadás Békés megyében

2015. 10. 01., cs - 16:36
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szemléletes karikatúrákkal és bűnmegelőzési kiadványokkal, tanácsokkal igyekszik felhívni a figyelmet a rendőrség az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzési lehetőségeire Békéscsabán és Gyulán.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya minden évben különböző programokkal készül október 1-jére, az Idősek Világnapjára. Az idős emberek fokozott figyelmet igényelnek – hangsúlyozta Telekné Furák Mónika r. alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető a Békés Megyei Könyvtárban 2015. október 1-jén Boros Béla karikaturista munkáiból nyílt kiállítás megnyitóján.

A bűnelkövetők gyakran kihasználják segítőkészségüket, jóindulatukat, illetve azt, hogy könnyen el tudják terelni a figyelmüket. Jellemzően tisztességtelen szándékkal házalók lopják meg az időseket. Pénzváltás ürügyén vagy visszatérítés, támogatás ígéretével elővetetik az egyedül élő nénikkel, bácsikkal a hosszú idő alatt összegyűjtött pénzüket, majd elbeszélgetnek velük és közben magukhoz veszik a pénzt. Arra is van példa, hogy különböző termékeket a piaci ár többszöröséért adnak el időseknek azzal, hogy egészségi problémájukon segít az adott eszköz. A tűzifával csalók is legtöbbször időseket károsítanak meg.

 

A rendőrség országszerte, így Békés megyében is számos programmal, tanácsadással igyekszik segíteni az időseknek abban, hogy felismerjék az ilyen helyzeteket, meg tudják előzni a bűncselekményeket, illetve szükség esetén a lehető legrövidebb időn belül segítséget tudjanak kérni. A Békéscsabán nyílt kiállításon megtekinthető karikatúrák a leggyakrabban előforduló jogsértések körülményeit emelik ki, szemléltetik. A tárlat 2015. október 31-éig tekinthető meg a Békés Megyei Könyvtárban.Emellett az Idősek Világnapja alkalmából 2015. október 1-jén idősek klubjaiban tartottak előadásokat a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei. A világnapot követően, 2015. október 2-án Gyulán, 2015. október 3-án pedig Békéscsabán, a piacokon tartanak tanácsadást a rendőrök.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.