Felhőtlen vakáció

2014. 06. 25., sze - 12:02
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyári szünidő beköszöntével a gyermekekre fokozott figyelmet kell fordítani.

A szünidőben a gyerekek gyakran maradnak szülői kontroll nélkül, ezért is fontos megbeszélni velük a rájuk leselkedő lehetséges veszélyeket és azok elkerülésének lehetőségeit.

 

Kérjük a szülőket, ne mulasszák el felhívni gyermekük figyelmét az alábbiakra, illetőleg maguk is legyenek tekintettel a következőkre:

 

  • A gyermek értéktárgyait, pénzét tartsa biztonságos helyen!

 

  • Ne bízzanak a gyermekre nagyobb mennyiségű készpénzt!

 

  • Az utcán ne vegye elő mobiltelefonját, útközben ne kezdeményezzen, illetve ne fogadjon hívásokat, ne játsszon a készülékkel, illetve azt ne adja át idegennek semmilyen kérésre!

 

  • A lakáskulcsot ne hordja feltűnően a nyakában!

 

  • Strandon, napközis táborban pedig ügyeljenek arra, hogy a lakáskulcs, pénztárca stb. soha ne maradjon szem előtt!

 

  • Gondoskodjanak arról, hogy legyen a gyermeknél olyan irat, amelyből megállapítható a gyermek kiléte és a szülők elérhetősége!

 

  • Tanácsos összefogni rokonokkal, barátokkal, esetleg szomszédokkal, akik segítséget nyújtanak a gyerek felügyeletében. Ne hagyják egyedül csellengeni a kiskorú gyerekeket az utcán!

 

  • Ha a gyermekek, fiatalok valamilyen késői időpontban megtartott programon szeretnének részt venni, oda csak csoportosan, lehetőleg felnőtt kíséretében menjenek, és kerüljék a rosszul kivilágított, elhagyott helyeket!

 

  • Mindig legyen információjuk a gyermek barátairól, hollétéről, mert baj esetén ennek tudatában van mód segíteni.

 

  • Tudatosítsák a gyerekekben, hogy az idegeneknek soha ne nyissanak ajtót, s a lakásba be ne engedjék őket!

 

  • Ha veszélyben érzik magukat, bátran szólítsák meg az egyenruhás rendőrt!

 

Javasoljuk, hogy a gyerekkel együtt készítsenek programtervezetet a nyárra! Gondolják át, milyen táborozásra, kikapcsolódásra van lehetőség! Fontos, hogy a gyermek szabadidejének minél nagyobb részét töltse hasznosan, szervezetten, érdekes programokkal, nyári munkával, ezzel kapcsolatban adjanak részére programkeresési feladatokat. Gyermekük érezze azt, hogy figyelnek rá, mindig van rá idejük és az ő problémái fontosak számukra!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.