Élmény Suli Nyírbátorban

2021. 10. 19., k - 10:58
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési előadássorozatot indított a Nyírbátori Rendőrkapitányság.

Nyírbátor oktatási palettáján új színként jelent meg a nyíregyházi Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola nyírbátori tagintézménye, amely 2020. szeptemberében kezdte meg működését alsó tagozatos, 1-4. évfolyamos tanulókkal. A 2021. évi tanévet már 5–8. évfolyamos tanulókkal kiegészülve kezdték meg, így ebben az iskolában is megjelent a rendőrség bűnmegelőzési előadásainak célközönsége.

2021. október 15-én a 7–8. évfolyamos tanulóknak tartott prevenciós előadást Nagy István r. ezredes, a Nyírbátori Rendőrkapitányság vezetője, és Rozsnyai Miklós r. őrnagy, bűnmegelőzési előadó. Az előadás keretében a kábítószerek, valamint azok fogyasztásának veszélyeivel kapcsolatos ismereteket osztottak meg a tanulókkal. A rendhagyó tanóra filmvetítéssel zárult, amely láthatóan megérintette a tanulókat.

Az intézményvezető és a diákok egyaránt örömmel fogadták a rendőrség bűnmegelőzési célú kezdeményezését, így a jövőben rendszeresen találkozhatnak kollégáinkkal.

Néhány jó tanács:

  • Kezeld fenntartással azokat, akik a világhálón veszik fel veled a kapcsolatot. Ne oszd meg idegenekkel személyes adataidat, mert nem tudhatod biztosan, hogy valójában ki van a profil mögött.
  • Mielőtt posztolsz magadról a közösségi oldalakon, alaposan gondold át. Ne ossz meg magadról kihívó képet, illetve másokat sértő, kompromittáló posztot.
  • Ha találkozni szeretnél valakivel, akit az online térben ismertél meg, mindig szólj előtte valamelyik szülődnek, és csak az ő engedélyével, első alkalommal pedig a szülő jelenlétében találkozz vele.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mindig legyen körültekintő!

Még hitelt is vett fel a várpalotai férfi, hogy kriptovalutába fektesse pénzét, közel 15 millió forintja bánta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.