Diákok segítik a bűnmegelőzést Nyíregyházán

2016. 06. 21., k - 06:29
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közösségi szolgálat a Tourist Police keretében.

Rendőrök mellett érettségi előtt álló diákok segítik információval az idegenforgalmi szezonban Nyíregyházára látogatókat. A középiskolások közösségi szolgálatukat teljesítik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében harmadik éve működő Tourist Police programmal.

Dr. Illés László r. alezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője 2016. június 20-án Sóstógyógyfürdőn nyitotta meg az idényt. A kapitányságvezető elmondta, hogy már 15 középiskolával állapodtak meg a közösségi szolgálat támogatásáról. Egy-egy diák napi három órában, rendőrrel közösen teljesít szolgálatot. Elsősorban felvilágosítást nyújtanak, bűnmegelőzési tanácsokat adnak – akár idegen nyelven is.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Nyíregyháza belvárosa és Sóstó mellett a vásárosnaményi üdülőövezetben működik a Tourist Police.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.