Dél-Balatoni Bűnmegelőzési Központ évadzárója

2015. 09. 29., k - 14:28
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a turisztikai idény, a bűnmegelőzési irodák tevékenységét értékelték.

Siófokon, a Polgármesteri Hivatal Balaton termében tartották meg 2015. szeptember 29-én a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ évadzáró rendezvényét, ahol beszédet mondott Siófok város polgármestere, dr. Lengyel Róbert és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Piros Attila rendőr dandártábornok, valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója, dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok.

Az évadzárón dr. Lengyel Róbert köszöntet mondott mindenkinek, aki a Központ tevékenységében részt vett. Elmondta, hogy Siófok városának vezetősége a jövő évben is támogatni fogja az idei évben is eredményesnek bizonyult programot.

Dr. Piros Attila rendőr dandártábornok elmondta, hogy a Dél-Balatoni Bűnmegelőzési Centrum működése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a turisták még inkább biztonságban érezhessék magukat az idegenforgalmi szezonban. A cél, hogy minél több iskola tanulója vegyen részt a programban, és ezáltal megtanulják, hogy mit jelent a közbiztonság együttes megteremtése, „másért tenni egy nemes dolog”.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója mintaértékűnek nevezte a programot, azonban mindez a közösség együttes tevékenysége nélkül nem valósulhatott volna meg.

A megyei rendőrfőkapitány zárásként köszönetet mondott a pedagógusoknak és a diákoknak önzetlenül végzett munkájukért. Tevékenységük elismeréseképpen a főkapitány emlékplaketteket adott át a programban résztvevő iskolák képviselőinek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.