Cél a lopások megelőzése

2014. 06. 13., p - 14:55
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség is támogatja az orosházi középiskolások kezdeményezését.

Orosháza - Gyopárosfürdőn a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény a tavalyi évhez hasonlóan idén is megszervezi bűnmegelőzési programját. Az iskola rendészeti osztályos tanulói a helyi fürdő vezetésével egyeztetve szervezik meg jelenlétüket a strandon és a strand parkolóiban, mellyel az alkalmi lopások és a gépjárműfeltörések megelőzése a céljuk. Felhívják a vendégek figyelmét arra, hogy ne hagyják őrizetlenül értékeiket, illetve ha mégis ilyet tapasztalnak, jelzik a strand biztonsági szolgálatának. Két éve nyáron még a rendőrségtől függetlenül végezték ezt a tevékenységet, 2013-ban azonban már az Orosházi Rendőrkapitányság a diákok felkészítésével segítette az iskola kezdeményezését. A tanulók 2014. június 12-én tanáraikkal együtt látogattak el a kapitányságra, ahol bűnmegelőzésről, közlekedésről beszélgettek a rendőrség szakembereivel, és többen a rendőr járőrök közterületi munkájával közvetlen közelről is megismerkedhettek. Így a rendészeti tagozatos középiskolások képet kaptak arról, hogyan segíthetik a jogsértések megelőzését, és melyek azok a helyzetek, amikor a rendőrséggel kell felvenniük a kapcsolatot.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.