Bűnmegelőzési „tanévzárás”

2014. 04. 23., sze - 10:43
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendkívüli érdeklődés mellett, eredményesen zárult a Balatonalmádi Rendőrkapitányság iskolákban megtartott bűnmegelőzési programsorozata.

A 2013-2014 tanévben a felső tagozatosoknak a kapitányság megelőzési kiemelt főelőadója tartott interaktív osztályfőnöki órákat. Az általános iskolák valamennyi 7-8. osztályában találkozhattak a diákok a bűnmegelőzési előadóval. A foglakozásokon résztvevő, részben gyerekkorú, részben fiatalkorú gyerekekkel a felelősségvállalásról, a büntethetőségről, a bűntető eljárás őket érintő szabályairól esett szó.

Az iskolai erőszak témakörének megbeszélése alkalmat adott arra, hogy a fiatalok által gyakrabban elkövetett bűncselekmények és szabálysértések is szóba kerüljenek. A bűnelkövetővé válás elkerülése mellett hangsúlyt kapott az áldozattá válás megelőzése is. Az iskolai élet rendjének megerősítéseként elhangzott, hogy az intézmények házirendje egy olyan norma, amely betartása mindenkire, tanulókra, pedagógusokra, szülőkre nézve egyaránt kötelező és szükséges a napi munka elvégzéséhez. A gyermekek és fiatalkorúak áldozatvédelme szintén kiemelt hangsúlyt kapott ebben a tanévben a nyertes TÁMOP pályázatnak köszönhetően.

A kapitányság illetékességi területén működő 11 általános iskola közül kettőben csak alsó tagozat van, ahol a kisiskolásoknak elsősorban a gyalogos és kerékpáros balesetek megelőzését szolgáló előadásokat, foglalkozásokat tartottak idén is az iskolarendőrök.

A napi rutint színesítő felvilágosító program minden osztályban sikert aratott. Még az órát követő szünetben is záporoztak a kérdések az előadó felé. A Balatonalmádi Rendőrkapitányság munkatársa a lyukasórákon, illetve az órák előtt-után a tanáriban válaszolt a kérdésekre, amelyek az iskolai témákon túl a „civil” életben felmerülő problémákra is vonatkoztak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.