Bűnmegelőzési tanácsadás nyugdíjasoknak

2014. 01. 29., sze - 15:44
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2014. január 28-án délelőtt képzést tartott az időskorúak sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmények és megelőzésük témában.

A rendezvényen részt vett a Tettye Forrásház Zrt. és az E.ON Zrt. képviselője, valamint a Baranya Megyei Kormányhivatal Áldozatsegítő Szolgálat vezetője.

 

A szolgáltatók részéről érkezett előadók formaruhába öltözött dolgozójuk segítségével mutatták be a rendszeresített öltözetet, igazolványt, valamint ismertették a szolgálati gépjárművek jellemzőit. További tájékoztatást adtak munkavégzésükről és hasznos tanácsokkal látták el a megjelenteket. Felhívták a figyelmet arra, hogy az állampolgárok minden alkalommal győződjenek meg arról, hogy valóban az adott cég dolgozóival állnak szemben.

 

A Baranya Megyei Kormányhivatal Áldozatsegítő Szolgálat vezetője ismertette, hogy milyen segítséget tudnak nyújtani az áldozattá válást követően.

 

Végezetül a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársa a jellemzően idősek sérelmére elkövetett bűncselekményekről és azok megelőzéséről beszélt.

 

Az előzőleg meghirdetett előadáson közel ötven nyugdíjas, polgárőr és házi gondozó vett részt, akik a hallottakat környezetüknek átadják, ezzel a bűnmegelőzési tanácsok még szélesebb körhöz jutnak el. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.