Bűnmegelőzési szeminárium indul az SZTE-n

2014. 02. 11., k - 14:04
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Általános bűnmegelőzési ismeretek” tantárgy keretében indul prevenciós képzés a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző karán.

A kurzus alapvető célja, hogy bemutassa a rendőrség, valamint a társszervek bűnmegelőzés terén végzett tevékenységét. Az egyetem és a rendőrség közötti több mint 14 esztendős szakmai együttműködés összhangban áll a bűnmegelőzés társadalmasításának eszmeiségével, a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiával.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a kurzus felvételét kifejezetten azoknak a hallgatóknak ajánlja, akik a jövőben pedagógusként szeretnének dolgozni, hiszen ők a munkájuk során rendszeresen találkoznak majd azokkal a problémákkal, amelyek az egyes előadások anyagát képezik. A képzés másik célja, hogy a résztvevők a bűnmegelőzést szívügyüknek tekintsék.

A február 12-én induló, 22 órából álló előadássorozat gyakorlati szempontból dolgozza fel a legfontosabb megelőzéssel kapcsolatos témákat. A hallgatók megismerkedhetnek az alapvető megelőzési kérdésekkel. Így lesz óra környezetvédelem, internet veszélyei, mediáció, iskolai agresszió, drogprevenció, víz és közlekedésbiztonság, családon belüli erőszak, fiatalok az eljárásokban, hazai helyszínelők témakörökben is. Ez az oktatási modell olyan formára épül, amelyben a résztvevők aktív részesei az óráknak. Az elsajátítás, a megismerés a közvetlen tapasztalás útján történik. 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság számára kiemelkedően fontos, hogy olyan szakemberek kerüljenek ki az egyetemről, akik a prevenció iránt érzékenyebbek, szakmai ismeretekkel felvértezettek, és akik tevékenyen részt vesznek a jövő generációjának egészséges életmódra, biztonságra nevelésében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.