Bűnmegelőzési Szakmai Nap

2014. 02. 28., p - 14:11
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Kallódó nemzedék” címmel Bűnmegelőzési Szakmai Napot tartott 2014. február 28-án a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A pécsi Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központban megrendezésre kerülő rendezvényt Dakos József r. dandártábornok, Baranya megye rendőr-főkapitánya nyitotta meg, majd Dombi Erzsébet, az Apáczai Általános Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően neves szakemberek a „Mi a baj a fiatallal?” kérdéskört járták körbe tapasztalataik, valamint problémafelvetéseik alapján.

A Forrás Gyermek- és Ifjúságvédelmi Alapítvány által készített „Kívülállók” című kisjátékfilm bemutatása előtt a több száz érdeklődő bepillantást nyerhetett a film létrejöttének körülményeibe. A filmet hosszú taps fogadta, a vetítést követően a jelenlévők megismerhették a szereplőket, valamint a támogatókat is.

A Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat képviselője a bemutatott film kapcsán a problémás fiatalok kezelésének lehetőségeit ismertette, majd a rendezvényt Gratzer-Sövényházi Edit r. alezredes, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács titkára zárta.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.