Bűn- és baleset-megelőzés az erdei táborban

2014. 07. 24., cs - 16:01
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén is nagy sikerrel rendezték meg a Madarashoz közeli erődben az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő Robinson tábort.

Hosszú évek óta hagyomány, hogy a kalandkedvelő fiatalok a Madarashoz közeli erdőben gyűlnek össze táborozásra. A kétszer egyhetes – 2014. július 14 - július 25-ig tartó - erdei sátortáborozáson az óvodásoktól egészen a középiskolás korosztályig közel 100 gyermek kerülhet közelebb a természethez, ismerkedhet meg az erdei élettel.

 

A tábor visszatérő vendégei a Bajai Rendőrkapitányság munkatársai, akik idén is ellátogattak a gyerekekhez. A rendőrök előbb bűn- és baleset-megelőzési tájékoztatót tartottak számukra, és külön felhívták a figyelmüket a nyári időszakban rájuk leselkedő veszélyekre. Ezután a közlekedési szabályokkal kapcsolatos tesztlapot tölthettek ki a táborlakók, itt a legügyesebbek apró jutalomban is részesültek.

                   

A szinte egész napos program során a résztvevők megismerkedhettek a rendőrök technikai eszközeivel, a 12 év felettiek pedig filmvetítéssel egybekötött drog-prevenciós előadáson vehettek részt. Az egyik legnagyobb sikert azonban ismét Kreol, a kapitányság kábítószer-kereső kutyája aratta, aki gazdájával közös bemutatójuk során bűvölte el az ifjú közönségét. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.