Ajándékmerülés – A kaland odalent volt!

2013. 12. 18., sze - 13:41
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Búvárkodást szervezett a jól teljesítő diákoknak az Edelényi Rendőrkapitányság iskolarendőre és a Neptun Búvár Klub.

Az Iskola Rendőre program keretében 2013. december 17-én 10 órától Szabó Péter r. törzsőrmester az edelényi oktatási intézményekben tanuló, önként jelentkező, majd az iskola által kiválasztott, úszni tudó, szülői nyilatkozattal rendelkező 13 és 18 év közötti diákok részére szervezett programja egyfajta ajándék volt a tanulóknak. Azok vehettek részt az oktatásban, akik példásan viselkedtek, tanulmányi eredményeik vagy az elvégzett közösségi munkájuk miatt ezt megérdemelték.

 

A programon 12 fő diák próbálhatta ki a búvárkodást a szakképzett iskolarendőr és búvár társai felügyelete alatt. A két méteres medencében történő kaland minden nebulónak tetszett. A merülések végén a kísérőtanárok is jelezték, hogy kedvet kaptak a búvárkodáshoz, így hamar palackot és reduktort adtak rájuk, majd a víz alá merülhettek ők is.

 

A merülések után a diákok a szervezők által kiállított emléklappal térhettek haza.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.