Rendőr sátor a Palotai Napokon

2014. 09. 08., h - 09:53
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Várpalotai Balesetmegelőzési Bizottság – a diákjárőrök közreműködésével – baleset-megelőzési programot tartott 2014. szeptember 6-án délelőtt a Várpalotai Napokon.

A program során a résztvevők közlekedés-biztonsági témájú tájékoztatást kaptak, illetve közlekedéssel kapcsolatos játékos feladványokat oldottak meg a Faller Jenő Szakiskola rendészeti fakultációs tanulónak segítségével.

Az megyei baleset-megelőzési bizottság által biztosított „részeg szemüveg” viselésével egy puzzle közlekedési jelzőtáblát lehetett kirakni, illetve egy bójákból kialakított pályát kellett minél pontosabban teljesíteni. Utóbbi komoly kihívást jelentett a résztvevőknek, ugyanis megváltozott tájékozódási, valamint koordinációs képességgel sokkal nehezebben tudták teljesíteni a feladatot, mint szemüveg nélkül. A szemüveg jól szemléltette, miként változtatja meg a külvilág érzékelését az alkoholos befolyásoltság, illetve a kábító hatású szer használata. A feladatokat eredményesen teljesítő látogatók a megyei baleset-megelőzési bizottság által biztosított, illetve a rendőrkapitányság pályázati forrásból biztosított ajándéktárgyait vihették haza.

A nap során egy közúti baleset utáni mentés, helyszínelés bemutatására is sor került a társszervek bevonásával. A bemutató során egy személygépkocsi villanyoszlopnak ütközött, amelyben 3 fő személyi sérülést szenvedett egy fő pedig elhalálozott. A baleset szerencsére ezúttal csak szimulált volt, a sérülteket statiszták játszották. A balesettel érintett személyeket a mentők ellátták, a helyszínre érkező tűzoltók a roncsból a beszorult sérültet kiszabadították, Kakasi Norbert rendőr főtörzszászlós és Nagy András rendőr törzszászlós pedig a közlekedési baleset helyszínén szükséges intézkedéseket hajtották végre. A bemutató a bejelentéstől számítva a roncs elszállításáig bemutatta, hogy mit történik egy baleset helyszínén. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.