Kerülő útvonalak az állattenyésztési napok idejére Hódmezővásárhelyen

2019. 05. 08., sze - 15:45
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra érkezők számára a rendőrség kerülő útvonalakat javasol a rendezvény idejére, a forgalmi torlódás elkerülése érdekében.

A városban 2019. május 9-11-e között tartott rendezvény helyszínét a járművel közlekedők az alábbi útvonalakon közelíthetik meg:


- A Szeged- Szentes felől érkezők a 47-es számú elkerülőn haladva, amit a 194-es kilométer szelvénynél hagyhatnak el. Az átutazóknak célszerű szintén ezt az útvonalat használni a városi torlódások kialakulásának elkerülése érdekében.
- Makó irányából a 430-as úton haladhatnak rá az Erzsébeti útra, majd az Ipartelepi úton keresztül érhetik el a vásárt.

A rendezvény ideje alatt a helyszínen rendőri forgalomirányításra kell számítani. Emellett sebességkorlátozás lesz, a Kutasi úton a 47-es elkerülőtől a város felé az első körforgalomig, valamint a keleti elkerülő úton a rendezvény helyszíne mellett.
 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.