Véget ért a helyszínelés

2020. 03. 20., p - 05:10
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Helyre állt a forgalmi rend Nagykőrös belterületén.

Egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között csapódott oszlopnak majd egy lakóház falának 2020. március 19-én 21 óra körül Nagykőrös belterületén.

A baleset következtében a gépjármű vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt, az autó másik utasa súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A helyszíni szemle véget ért, az érintett útszakaszon a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.