Megindult a forgalom Szőc és Halimba között

2018. 07. 25., sze - 12:10
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A halálos baleset szemléje és a műszaki mentés befejeződött a 7315-ös úton.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, eddig tisztázatlan körülmények között egy menetrend szerinti buszjárat és egy személygépkocsi ütközött össze 2018. július 25-én 6 óra 5 perckor a 7315-ös számú út 6. kilométerszelvényében, Szőc és Halimba között. Egy 62 éves tapolcai férfi Nyirád felől tartott személygépkocsijával Szőc irányába, amikor haladása során áttért a szemközti forgalmi sávba és összeütközött egy autóbusszal. A balesetben a gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette. A busz utasai közül egy fő könnyű sérüléseket szenvedett.

A baleset helyszínelése és a műszaki mentés véget ért, az érintett útszakaszon 12 órától a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.