Halálos baleset Halimba és Szőc között

2018. 07. 25., sze - 11:25
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. július 25-én 6 óra 5 perckor a 7315-ös út 6. kilométerszelvényében.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy 62 éves tapolcai férfi  Nyirád felől tartott személygépkocsijával Halimba irányába, amikor haladása során eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti forgalmi sávba és egy menetrend szerint közlekedő autóbusznak ütközött.

A balesetben a gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette. Az autóbusz utasai közül egy fő könnyű sérüléseket szenvedett.
 

autóbusz


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.