Ismét járható a 11-es számú főút Esztergom térségében

2018. 07. 07., szo - 22:28
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A műszaki mentés befejeződött, a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt, 2018. július 7-én 18 óra körül a 11-es számú főút 67-es kilométerszelvényében. A rendelkezésre álló adatok szerint, egy Mercedes típusú személygépkocsi közlekedett Esztergom irányából, melyben két fő tartózkodott. A járművezető a haladása során az úttest jobb szélére sodródott, majd ellenkormányzott és áttért a menetirány szerinti baloldali forgalmi sávba. Itt összeütközött egy szemből érkező Opel személygépkocsival, amiben hárman tartózkodtak. A jármű kigyulladt, annak vezetője egy 42 éves férfi az életét vesztette a két utas súlyosan sérült. A Mercedes utasa szintén sérült, aki a járműből az ütközést követően kiesett.  

A rendőrök az útlezárást feloldották, a forgalom 22 óra 8 perctől ismét zavartalanul haladhat.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.