Halálos baleset Esztergom térségében

2018. 07. 07., szo - 18:57
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 11-es számú úton két jármű egymásnak ütközött, egy fő a helyszínen életét vesztette.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. július 7-én 18 óra körül a 11-es számú úton, Esztergom külterületén. A rendelkezésre álló adatok szerint két jármű összeütközött, az egyik jármű a baleset során kigyulladt. A jelenlegi adatok szerint egy fő súlyosan sérült, egy fő a helyszínen életét vesztette. A rendőrök az érintett szakaszon teljes útlezárás mellett a baleset helyszínelését megkezdték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.