Halálos baleset Veszprém megyében

2020. 03. 19., cs - 14:06
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy motoros életét vesztette a balesetben Szigliget és Hegymagas között.

A jelenlegi adatok szerint Szigliget és Hegymagas között egy motorkerékpáros a haladása során lesodródott az úttestről, majd egy villanyoszlopnak ütközve állt meg 2020. március 19-én 13 óra 41 perckor a 7318-as számú út 1. kilométerszelvényében. A baleset során a kétkerekű vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínen forgalomkorlátozás nincs.

Kérjük a gépjárművezetőket, hogy a balesettel érintett útszakaszon fokozott figyelemmel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.