Halálos baleset Dány közelében

2020. 03. 19., cs - 12:19
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy személygépkocsi vezetője életét vesztette a balesetben.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2020. március 19-én 11 óra körül Dány lakott területén kívül, a 3102. számú út 27. kilométerszelvényében egy személygépkocsi egy mezőgazdasági vontató előzése során lehaladt az útpályáról, egy fának ütközött, majd felborult. A jármű vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A forgalom az érintett útszakaszon rendőri irányítás mellett, félpályán halad.

Kérjük, fokozott óvatossággal közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.